Magyarországi Céginfó - cégek, vállalkozások adatbázisa. Cégadatbázis, topcéginfó, cégkereső, cégböngésző, céglista. Minden amit egy cégről tudni kell!
 
cégnév
tevékenység
megye
település
kulcsszó
 

Hírek | Kiemelt partnerek | Összes partner

Új pályázatok nyíltak Pest megyében

Ötmilliárd forintot megközelítő fejlesztési forrásra pályázhatnak hétfőtől a Pest megyei önkormányzatok, és a mikro-, kis- és középvállalkozások. Az úthálózat- és telephely fejlesztési támogatások a helyi gazdaság fejlesztését szolgálják.

A vállalkozások számára kiírt pályázat célja a cégek telephelyeinek modernizációja és bővítése. A korszerű telephelyek javítják a versenyképességet, növelik a foglalkoztatottságot és élénkítik a helyi gazdaságot – hangsúlyozta. A támogatási valamivel több mint 1,4 milliárd forint, a vállalkozások 20-100 millió forintos támogatásra pályázhatnak.

A megye önkormányzatai a belterületi utak gazdaságfejlesztési célú felújítására pályázhatnak. Hozzátette: az utak kiépítése, felújítása és korszerűsítése segíti a helyi cégek működését, javítja a munkahelyek és közszolgáltatások elérhetőségét. A 3,5 milliárd forintos keretből 20-150 millió forintot kaphatnak a pályázó önkormányzatok.

Közép-Magyarország régió az uniós besorolás szerint fejlett régiónak számít, és emiatt az ország más részeihez képest jóval kevesebb uniós támogatáshoz juthat. A kormány ennek ellensúlyozása érdekében 2016 júniusában döntött arról, hogy 2021-ig összesen 80 milliárd forint célzott pénzügyi támogatást nyújt a régiónak. 2020 után a megye a fejlettségének megfelelő mértékben, az ország más régióival azonos feltételek mellet juthat majd uniós támogatásokhoz.

A támogatási kérelmeket www.allamkincstar.gov.hu  oldalon nyújthatják be a pályázók.

Forrás: Piac&Profit

Felˆ  

Ajánlott linkpartner oldalak

 

IVESZPREMLAP.HU A HÍRPORTÁL Az Északi part hirdetési partnere
Balaton TV - A Balaton hírforrása. A Balaton Televízió 4 megyében : Veszprém, Somogy, Zala és Fejér megyében sugározza műsorát több, mint 250 településen. Iveszpremlap.hu - Az iveszpremlap.hu egy Veszprémet, a Balaton régióit és Veszprém megye, valamint a világ híreit, történéseit, eseményeit, tapasztalatait, tudását napi rendszerességgel bemutatni akaró független információs és hírportál. balatonitukor.hu - Veszprém megyei független információs és hírportál. Hirdetés, hirdetési újság, apróhirdetés, hirdetési lehetőség, balatoni hirdető, balatoni hirdető rendszer, balatoni apró, veszprém megyei hirdetés

 

Seo | design: NetStilus | motor: Cidalain | Minden jog fenntartva * www.topceginfo.hu * 2005 - 2024 | Admin

Adatvedelem | Cookie info

Bezárás Bezár

Web Site Impressum

TOP CÉGADATBÁZIS - minden cég egy helyen

Tulajdonos: TopCéginfo

Címsorszöveg: • TOPCÉGINFO - CÉGADATBÁZIS •

Linkfelhő: Céginfó, cégadatbázis, topcéginfó, cégkereső, cégböngésző, cégek adatbázisa, cég adatbázis, céglista, vállalkozók adatbázisa, vállalkozói adatbázis, minden cég egy helyen

Készült: 2005

 

 

Kereső oldalak: | Creatix Kereső | Google kereső

 


Bezárás Bezár

NetStilus Web Design

Stúdió: 06 87 481 - 709
Mobiltelefon: 06 30 331- 85- 02
Mhelyi telefon: 06 87 581 - 235
Fax: 06 87 343 - 457
E-mail:
Web: www.netstilus.hu


Bezárás Bezár

  • KÖSZÖNTŐ
  • 2. oldal
  • 3. oldal
  • 4. oldal
  • KAPCSOLAT

Kezdő oldal (index.php)

....

 

 

2. oldal

...

3. oldal

...

1. oldal

...

Kapcsolat

...

 


Bezárás Bezár

Cidalain

Dinamikus weboldalak készítése. Az oldalon megjelenő információk adatbázisba rendezése. Lehetőség van egyedi tartalomkezelő beépítésére, mely segítségével Ön egyszerűen változtathatja oldalának tartalmát, pl folyamatosan írhat híreket a főoldalra, termékeit naprakészen tarthatja, képeket tölthet fel a galériába, stb.

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, lépjen kapcsolatba velünk, írjon üzenetet az alábbi űrlap segítségével.

Web: www.cidalain.uw.hu