Magyarországi Céginfó - cégek, vállalkozások adatbázisa. Cégadatbázis, topcéginfó, cégkereső, cégböngésző, céglista. Minden amit egy cégről tudni kell!
 
cégnév
tevékenység
megye
település
kulcsszó
 

Hírek | Kiemelt partnerek | Összes partner

3-5 százalékos lehet a reklámadó

A kormány 3-5 százalékos reklámadót mérlegelhet, és arra törekszik, hogy a kisebb médiacégeket megvédje – ez körvonalazódott az Országgyűlés gazdasági bizottságának hétfői ülésén Lázár János és Rogán Antal szavaiból.

A reklámadó módosításáról szóló konkrét javaslat még nem készült el, de Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az ülésen elmondta, hogy márciusban teheti meg előterjesztését a kormány. A miniszter egyben emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság (EB) két főigazgatósága – adó- és versenyjogi – is eljárást folytat Magyarországgal szemben a reklámadó miatt, ezért van szükség a módosításra. Lázár János ugyanakkor kiemelte: az EB a reklámadó létezését elfogadta, elsősorban módszertani, technikai kifogásai voltak azzal kapcsolatban.

Míg a médiapiac nagyszereplői csak nyerhetnek az adókulcs egykulcsossá tételével, addig a kis és közepes árbevételű cégek tömegesen mehetnek tönkre a növekvő adóterhek miatt. Több mint 1400 médiavállalkozást érint negatívan az adókulcs módosítása.

Mint azt korábban megírtuk, a tavalyi évben bevezetett világszinten egyedülálló többkulcsos reklámadóval szemben az Európai Bizottság is aggályait fejezte ki. Bár a mostani módosító javaslat egységes kulcsot határozna meg minden cég számára, ezzel nehéz helyzetbe kerülnének a jelenleg még adómentes sávban lévő kisebb vállalkozások. Az adómentesség eltörlése hasonlóan nehéz helyzetbe hozhatja azokat a kereskedelmi és szolgáltató cégeket is, akik reklámok megrendelőiként, vagy akár saját felületükön hirdetve a jelenlegi szabályozás szerint még adómentességet élveznek a reklámköltéseik után.

Az egysávos adókulcs bevezetésének abszolút győztese a M-RTL Zrt. (közismert nevén RTL Klub csoport) lenne, aki a törvény módosításával több, mint 3,7 milliárd forinttal kevesebb adó megfizetésére kényszerülne. A nagy vesztesek egyértelműen a kisebb, 500 millió Ft árbevétel alatti cégek lesznek, számukra az adóterhek növelése komoly megterhelést jelent. Ugyancsak növekvő adóteher várható az 0,5-5 milliárd Ft árbevételű cégek esetében. Várhatóan a piac elbocsátásokkal, költségcsökkentéssel, illetve áremeléssel fog reagálni.

Forrás: piacesprofit.hu 

Felˆ  

Ajánlott linkpartner oldalak

 

IVESZPREMLAP.HU A HÍRPORTÁL Az Északi part hirdetési partnere
Balaton TV - A Balaton hírforrása. A Balaton Televízió 4 megyében : Veszprém, Somogy, Zala és Fejér megyében sugározza műsorát több, mint 250 településen. Iveszpremlap.hu - Az iveszpremlap.hu egy Veszprémet, a Balaton régióit és Veszprém megye, valamint a világ híreit, történéseit, eseményeit, tapasztalatait, tudását napi rendszerességgel bemutatni akaró független információs és hírportál. balatonitukor.hu - Veszprém megyei független információs és hírportál. Hirdetés, hirdetési újság, apróhirdetés, hirdetési lehetőség, balatoni hirdető, balatoni hirdető rendszer, balatoni apró, veszprém megyei hirdetés

 

Seo | design: NetStilus | motor: Cidalain | Minden jog fenntartva * www.topceginfo.hu * 2005 - 2024 | Admin

Adatvedelem | Cookie info

Bezárás Bezár

Web Site Impressum

TOP CÉGADATBÁZIS - minden cég egy helyen

Tulajdonos: TopCéginfo

Címsorszöveg: • TOPCÉGINFO - CÉGADATBÁZIS •

Linkfelhő: Céginfó, cégadatbázis, topcéginfó, cégkereső, cégböngésző, cégek adatbázisa, cég adatbázis, céglista, vállalkozók adatbázisa, vállalkozói adatbázis, minden cég egy helyen

Készült: 2005

 

 

Kereső oldalak: | Creatix Kereső | Google kereső

 


Bezárás Bezár

NetStilus Web Design

Stúdió: 06 87 481 - 709
Mobiltelefon: 06 30 331- 85- 02
Mhelyi telefon: 06 87 581 - 235
Fax: 06 87 343 - 457
E-mail:
Web: www.netstilus.hu


Bezárás Bezár

  • KÖSZÖNTŐ
  • 2. oldal
  • 3. oldal
  • 4. oldal
  • KAPCSOLAT

Kezdő oldal (index.php)

....

 

 

2. oldal

...

3. oldal

...

1. oldal

...

Kapcsolat

...

 


Bezárás Bezár

Cidalain

Dinamikus weboldalak készítése. Az oldalon megjelenő információk adatbázisba rendezése. Lehetőség van egyedi tartalomkezelő beépítésére, mely segítségével Ön egyszerűen változtathatja oldalának tartalmát, pl folyamatosan írhat híreket a főoldalra, termékeit naprakészen tarthatja, képeket tölthet fel a galériába, stb.

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, lépjen kapcsolatba velünk, írjon üzenetet az alábbi űrlap segítségével.

Web: www.cidalain.uw.hu