Magyarországi Céginfó - cégek, vállalkozások adatbázisa. Cégadatbázis, topcéginfó, cégkereső, cégböngésző, céglista. Minden amit egy cégről tudni kell!
 
cégnév
tevékenység
megye
település
kulcsszó
 

Hírek | Kiemelt partnerek | Összes partner

Nőtt a háztartások fogyasztása



A háztartások egy főre jutó havi fogyasztási kiadása mintegy 3,5 százalékkal növekedett az idén az első félévben éves összehasonlításban, így 66,5 ezer forintot tett ki – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai tükör című friss kiadványából.

Mivel a fogyasztói árak nem változtak a vizsgált időszakban, a fogyasztás volumene is azonos nagyságrendben emelkedett – jelezte a KSH. A kiadások a lakásfenntartás és a háztartási energia kivételével minden területen nőttek. Az árváltozást is figyelembe véve mindössze az élvezeti cikkek fogyasztásának volumene esett vissza.

A legtöbbet, az összes kiadás 24,7 százalékát, havi 16 447 forintot lakásfenntartásra és háztartási energiára költötték a háztartások, ezeknek a tételeknek a fogyasztói ára csökkent a legnagyobb mértékben, 9,3 százalékkal a tavalyi év első félévéhez képest. A következő legnagyobb tétel az élelmiszerek és alkoholmentes italoké havi 16 134 forinttal, ami az összes kiadás 24,2 százaléka, itt 0,9 százalékos árcsökkenés volt a tavalyi értékhez képest. Közlekedésre és szállításra 8447 forintot fordítottak a háztartások havi szinten, ez az összkiadáson belül 12,7 százalékot képvisel. Hírközlésre havi 4952 forintot költöttek a háztartások átlagosan, volumenben 11 százalékkal nőttek az ilyen jellegű kiadások a tavalyihoz képest – derül ki a KSH adataiból.
A nagyobb településeken több marad

A különböző típusú településeken élők fogyasztási szerkezetét összehasonlítva megállapítható: minél nagyobb településen él valaki, annál kevesebbet költ a fogyasztásán belül élelmiszerre, valamint közlekedésre, és jövedelmének egyre nagyobb hányadát fordíthatja az alapvető szükségleteken kívüli javakra, ami elsősorban a jövedelmi helyzetre vezethető vissza – írja a KSH. A lakásfenntartásra fordított kiadások aránya mind a négy településtípus – község, város, megyei jogú város, főváros – esetében hasonló, a fogyasztásnak mintegy negyedét teszi ki.

A KSH adataiból kiderül az is, hogy a budapestiek az átlagnál kétszer többet költenek házon kívüli, munkahelyi, iskolai és éttermi étkezésre, havonta átlagosan fejenként 5,6 ezer forintot. A házon kívüli étkezés jelentősége a település méretével párhuzamosan csökken: a községekben már csak havonta, személyenként 200 forintot költenek erre.

A vidéki háztartások jellemzően saját maguknak termelnek zöldséget, gyümölcsöt és tenyésztenek állatot. Minél kisebb a település lélekszáma, annál gyakoribb a saját termelésű élelmiszer fogyasztása: a községekben az országos átlag közel kétszerese, ami havonta átlagosan fejenként 2,5 ezer forintot tesz ki – ismerteti a KSH kiadványa.
Forrás:mno.hu

Felˆ  

Ajánlott linkpartner oldalak

 

IVESZPREMLAP.HU A HÍRPORTÁL Az Északi part hirdetési partnere
Balaton TV - A Balaton hírforrása. A Balaton Televízió 4 megyében : Veszprém, Somogy, Zala és Fejér megyében sugározza műsorát több, mint 250 településen. Iveszpremlap.hu - Az iveszpremlap.hu egy Veszprémet, a Balaton régióit és Veszprém megye, valamint a világ híreit, történéseit, eseményeit, tapasztalatait, tudását napi rendszerességgel bemutatni akaró független információs és hírportál. balatonitukor.hu - Veszprém megyei független információs és hírportál. Hirdetés, hirdetési újság, apróhirdetés, hirdetési lehetőség, balatoni hirdető, balatoni hirdető rendszer, balatoni apró, veszprém megyei hirdetés

 

Seo | design: NetStilus | motor: Cidalain | Minden jog fenntartva * www.topceginfo.hu * 2005 - 2024 | Admin

Adatvedelem | Cookie info

Bezárás Bezár

Web Site Impressum

TOP CÉGADATBÁZIS - minden cég egy helyen

Tulajdonos: TopCéginfo

Címsorszöveg: • TOPCÉGINFO - CÉGADATBÁZIS •

Linkfelhő: Céginfó, cégadatbázis, topcéginfó, cégkereső, cégböngésző, cégek adatbázisa, cég adatbázis, céglista, vállalkozók adatbázisa, vállalkozói adatbázis, minden cég egy helyen

Készült: 2005

 

 

Kereső oldalak: | Creatix Kereső | Google kereső

 


Bezárás Bezár

NetStilus Web Design

Stúdió: 06 87 481 - 709
Mobiltelefon: 06 30 331- 85- 02
Mhelyi telefon: 06 87 581 - 235
Fax: 06 87 343 - 457
E-mail:
Web: www.netstilus.hu


Bezárás Bezár

  • KÖSZÖNTŐ
  • 2. oldal
  • 3. oldal
  • 4. oldal
  • KAPCSOLAT

Kezdő oldal (index.php)

....

 

 

2. oldal

...

3. oldal

...

1. oldal

...

Kapcsolat

...

 


Bezárás Bezár

Cidalain

Dinamikus weboldalak készítése. Az oldalon megjelenő információk adatbázisba rendezése. Lehetőség van egyedi tartalomkezelő beépítésére, mely segítségével Ön egyszerűen változtathatja oldalának tartalmát, pl folyamatosan írhat híreket a főoldalra, termékeit naprakészen tarthatja, képeket tölthet fel a galériába, stb.

Amennyiben felkeltettük érdeklődését, lépjen kapcsolatba velünk, írjon üzenetet az alábbi űrlap segítségével.

Web: www.cidalain.uw.hu